Szeretet és félelem
Minden emberi gondolat és minden emberi tett vagy a szereteten vagy a félelmen alapul. Nincs más emberi indíték, és az összes többi eszme ebből a kettőből fakad.
Töprengj el rajta, és látni fogod, hogy így igaz.
Eme igazsággal érhető tetten, hogyan hozza létre az emberi magatartás az egyik élményt a másik után, egyik tapasztalatot a másik után, egyik megtapasztalást a másik után; ezért szeretnek, majd pusztítanak, aztán ismét szeretnek az emberek. Nincs szó másról, mint sorozatos átlendülésről egyik végletből a másikba, egyik érzelemből a másikba, ahogy az inga járja útját.
A félelem egy összezsugorított létezési formát hoz létre. A szeretet pedig egy kiterjesztett létezést valósít meg. Amikor a félelem miatt ebben a zsugorított állapotban vagyunk, akkor a külvilág irányítja a belső világunkat. Amikor a szeretet hatja át a lényünket és a kiterjesztett állapotban vagyunk, akkor a belső világunk fogja irányítani a külvilágot.
Mi történik amikor elveszíted az állásodat? Érzéseid félelembe csapnak át, magadba fordulsz – összezsugorodsz -, és úgy érzed, hogy a világ összes terhe a nyakadba szakad. Mennél jobban a félelem lesz úrrá rajtad, annál nehezebb lesz új munkát találni.
Amikor a szeretet érzése a domináns és a kinyílt, kiterjesztett állapotban vagyunk, valahogy minden természetszerűen sikerül. Az emberek téged akarnak majd felvenni adott munkára, mert a környezetedben akarnak tartózkodni.
Amikor a szeretet vezérli életedet, akkor vágyaid megvalósulnak, mert boldogság, öröm, megbocsátás, elégedettség van benned. Amikor a félelem uralkodik benned, akkor fájdalom, harag, bánat, reménytelenség és elégedetlenség az osztályrészed. Mint ahogyan az egyik kedvenc regényemben, a Dűnében is olvasható: “A félelem az elme gyilkosa”. De nem csak az elméd, hanem teljes önmagad is vesztő pozícióban kerül, ha a szeretet helyett a félelmet választod!
Igen! Te vagy aki választ. Te vagy, aki eldönti, hogy a szeretet vagy a félelem lesz-e az az alapérzés, amely szerint dönt gondolatai, tettei és élete fölött. Igazából nincs is más fontosabb döntésed ennél:
A szeretet vagy a félelem vezessen?
11 Hozzászólás 
Nekem is van véleményem... 
Ugyan már, az ember nem dönti el, hogy mikor fél. Ha jön a félelem akkor jön.
kedves Gabesz!
Ebben igazad van. Vannak olyan félelmek, amelyek az életünket védik, mint amivel együtt is születünk, a zuhanástól és a hirtelen erőteljes hangoktól való félelem. Nincs is ezekkel semmi baj, nagyon jó, hogy vannak. Sok balesettől megóvnak minket.
Ám a fenti írás, nem ezekről szól, hanem az olyan félelmekről, mint például “a nem megfeleléstől való félelem”, ami által oly sokszor nem mondjuk ki, amit valóban gondolunk, hanem inkább hazudunk. Önmagunknak és a világnak egyaránt.
Kedves Gabesz,
szerintem meg pontosan eldöntheti az ember, hogy mitől, mikor, mennyire fél.
Kedves Zsuzso!
Nem értek egyet a velünk született félelmekkel. Egy csecsemőben, amikor világra jön nincs félelem. Kúszik, mászik, esik, tapasztal. Leginkább a “sérüléseiből” pl: leesik az ágyról.
Mire egy csecsemő elkezd kúszni és mászni, addigra minimum 4-5 hónapos. Ennyi idő alatt, már rengeteg dolgot tanul, s például megszűnik benne a majom-effektus, azaz már nem kapaszkodik úgy az ujjadba, hogy ezáltal fel tudnád emelni.
Olvasom az okos gondolatokat, hogy Te választod meg, hogy szeress, vagy félj.
Nos akkor én lemaradtam a sorban állásnál, amikor ezt a döntési lehetőséget mint opciót születés előtt osztogatták. 48 éve, azaz 4 éves koromtól kezdve valahogy mindig a félelem döntötte el, hogy féljek, és baromira nem érdekelte menyire szeretek, vagy nem szeretek. Amikor rádtör a páni félelem a semmiből, azért kíváncsi lennék, hogy bénultan mi a fenét kezdenél bármekkora szeretettel. Bennem sok szeretet van, egyre több elfogadás, de a félelem még mindig bekúszik a legváratlanabb démonikus formáiban.
Mit csináljak? Lelőjem?
Kedves Beatrix!
Teljes mértékben meg tudlak érteni, hiszen jómagam több éven át küzdöttem pánikszerű félelmeimmel. És hazudnék, ha olyasmit állítanék, hogy már sosem félek. Viszont megtanultam kezelni a feltörő félelmeimet, amiket nem “lelőni” kell, hanem először is elfogadni, majd szeretettel elengedni. Némi gyakorlás, és egyre jobban sikerül!
Amúgy ez az írás elsősorban arról szól, hogy a döntéseinket milyen alapon hozzuk meg. Ilyen félelem alapú döntés például, ha úgy döntök, inkább magányosan élek, mintsem hogy elmenjek egy randira. Ha kellőképpen szeretném magam, és szeretettel döntenék, nem a félelmeimből, akkor ismerkednék, és nem lennék egyedül, mert képes lennék felvállalni a kockázatot.
Ilyesmire gondoltam.
Mosolygós szép napot: Zsuzso
Sziasztok!
Szerintem a félelmeink mind attól alakulnak ki,hogy saját magunk elfogadása,és megismerése helyett inkább mindig a környezetünknek próbálunk megfelelni,és nincs “bátorságunk”valóban megélni a pillanat szépségét,a spontainitást,megélni az “ésszerütlen”döntések utáni izgalmat,tapasztalni az élet sokoldalúságát,hagyni hogy történjenek velünk dolgok,jók és rosszak egyaránt..A legtöbb ember fél élni,inkább csak megfelelni akar másoknak,vagy annak a képzetnek amit másokról gondol,hogy tőle elvárják,elmegy mellettük az élet anélkül,hogy egyszer is fölnézne éjszaka az égre,és elámulna a világűr nagyságán,és észrevenné mennyire kis pont ő,és az ő problémái,és mennyire nagy dolog az élet maga..Ha valaki magára ismer,szálljon föl gondolatban az égig,és onnan nézzen le a gondjaira,lássa a sokmillió másik ember gondjait,érezze át a be nem fizetett csekkek jelentéktelenségét,tudja megélni a szeretetteljes örömöt amit a neki fontos más emberek okoznak,és csinálja úgy az életét ahogyan eddig nem tette..Az már unalmas,hogy “nincs pénz erre vagy arra”most az elfogadás jöjjön,és a “nincs miért idegesnek lenni”,mert ugy is minden ugy alakul ahogy annak kell!!Egy kis pont az ember,semmit nem befolyásolhat,csakis akkor ha fejlődni képes,és önmagával harmóniába tud kerülni..
Igen! Egyetértek! Törődjünk már többet magunkkal! Ez teljesen igaz. De ennek a dolognak nem csak mi, tehát én magam vagyok a szereplője. Ott vannak a körülöttünk élő emberek a család azon belül a kamasz gyerekek a 91 éves nagyi a tönkrement vállalkozás és még sorolhatnám. Hogyan lehet ilyen esetben átlendülni!?
Az “átlendüléshez” az első feladat, egy nagyon komoly önvizsgálat. Igen mélyre kell tekinteni magunkban, hogy igaz választ kapjunk arra a kérdésre, hogy “valóban át akarok én lendülni, azaz nem akarom ami jelenleg van és inkább egy konkrét más dolgot akarok?”
Ugyanis a legtöbb esetben, ha alaposan megvizsgáljuk e kérdést és valóban őszinték vagyunk magunkhoz, a válasz NEM lesz. Többnyire azért élünk úgy, ahogy, mert ez kell nekünk valamilyen okból. Nem azt mondom, hogy tudatosan ezt akarjuk! Az akaratunk ugyanis az egónk teremtménye és meglehetősen tudatlan a valódi Énünkhöz viszonyítva. Az igazi Én viszont mindig örömmel fogadja a nehézségeket épp úgy, mint a jó dolgokat. A nehézségek ugyanis azok a jótevőink, amik segítenek minket a fejlődésben, a többet tapasztalásban. KELLENEK NEKÜNK még ha sokszor berzenkedünk is miattuk. Ezért is fontos, hogy szeretettel elfogadjuk, a “problémáinkat”, mert csakis úgy tudunk “föléjük emelkedni” és megoldani vagy elengedni őket.
Ha idáig eljutunk, akkor már meg is van az “átlendülés”, hiszen vagy változtatunk a körülményeinken, vagy szeretettel elfogadjuk őket, hogy tanuljunk és erősödjünk tőlük.
Igen! A félelem retegés meg minden más ami ehez kapcsolódik ezt mind mi magunk teremtjük meg az elménkben de ha azt parancsoljuk az elménknek hogy gondolkodjon pozitivan akkor az ugy lesz csak hinni kell benne,tapasztalatbol irom ezt most” éld meg az életed minden nap és nézd másképen a világot” .