A függőség, mint esély a fejlődésre
Elgondolkodtam azon, hogy mi emberek mi mindentől függünk. A függőség valamiféle fogságot, rabságot jelent. Lássuk tehát, hogy életünkben mi mindentől függünk, mik azok a dolgok, amelyek teljes szellemi és fizikai szabadságunkat korlátozzák?
Először is látni kell, hogy a tér, az idő és az anyag világában élünk. Ennek olyan súlyos következményei vannak, hogy ez a tény mindig is kihívta az ember lázadó hajlamát. Függünk a gravitációtól (például nem tudunk lebegni a tér bármely pontján), egyszerre csupán egy helyen lehetünk (ki ne ábrándozott volna arról, hogy milyen jó lenne, ha a tér különböző pontjain lehetne egyidőben?). Az időtől is függünk, hiszen sem a múltba, sem a jövőbe átlépni nem tudunk, ráadásul az idő valami fura, ismeretlen ok miatt mindig egy irányba folyik: a múltból a jövő felé. Mindez azt jelenti, hogy függünk az időtől, tértől, anyagtól, és ezek eleve rettenetesen behatárolják lehetőségeinket.
Azt is látni kell, hogy az ember biológiai lény. Ez is olyan függőség, amely sok szenvedés és öröm forrása. Elég csak a “születés, betegség, öregség, halál” szükségszerű szenvedéseire, vagy a táplálkozás, mozgás, szex, pihenés örömeire gondolnunk ahhoz, hogy lássuk: bizony-bizony a testünktől is függünk. Egy-egy betegség teljesen behatárolhatja valaki lehetőségeit, ahogy például a táplálkozást sem lehet egy ponton túl nélkülözni. Olyan nagyon függünk tőle, hogy jónéhányan akadnak, akik a “test börtönéről” beszélnek -teljes joggal egyébként.
Harmadszor, azt is jó felismerni, hogy lelki, szellemi lények is vagyunk, és ebből is a függőségek, korlátok végtelen sora származik. Először is a karakterünknek, alapvető érzelmi és gondolkodási szokásainknak vagyunk a rabjai. Akár szenvedélyes, akár félős, akár hódító vagy visszahúzódó az alaptermészetünk, azon változtatni nemigen tudunk, és ez bizony függőséget jelent. Ide tartoznak azok a meghatározottságaink, amelyek a kulturális környezetünkből származnak, melyeket éppúgy nagyon nehéz vagy talán lehetetlen átlépni, mint láthatatlan függőségünket azoktól a viszonyoktól, amelyek között felnőttünk. Függünk tehát a neveltetésünktől, az értékrendünktől, a hiedelmeinktől. És akkor még itt van az emberi lények közötti megismételhetetlenségünk és egyetlenségünk záloga: a személyiségünk, amely szintén jelentős korlát.
Negyedszer pedig nagyon nagy mértékben függünk azoktól az információktól, amelyeknek a birtokában vagyunk – és épp ilyen mértékben azoktól az információktól is, amelyeknek nem vagyunk a birtokában. Mást tud a világról egy dán pék, egy kenyai miniszter, egy bolgár filmrendező vagy egy chilei futballedző. Annyira mást, hogy némi joggal az is mondható, hogy ezek mind-mind (és ez talán minden egyes emberi lényre is igaz) más világban élnek. De nem kell ilyen messzire menni: amikor egy házaspár tagjai – néhány év együttélés után – közös történetüket külön-külön elmesélik, akkor úgy tűnik, mintha teljesen különböző kapcsolatban éltek volna. Ez a jelenség remekül megfigyelhető a szakítás vagy válás időszakában. Elképzelhetetlen mértékben függünk azoktól az információktól, amelyeket birtokolunk, és amelyeket nem birtokolunk.
Vannak azután az úgynevezett “kóros függőségek”. Ide szokták sorolni a destruktív szenvedélyeket. Ezek sora végtelen, a legismertebbek az alkohol- és a drogfüggőség, a “munkamánia”, a játékszenvedély, a szexuális vagy a kapcsolati függőség.
Látható, hogy milyen áttekinthetetlenül sok mindentől függünk. A függés azt jelenti, hogy mindezek korlátok, amelyek akadályoznak abban, hogy úgy élhessünk, ahogyan a vágyainkban: az időben és a térben bárhol lehessünk, egyszerre több helyen több dolgot tehessünk, kedvünk szerint tölthessük életünk bármely percét, vágyaink erőfeszítés nélkül és azonnal teljesüljenek. Ám életünk feladatait ezek között a korlátok között kell teljesítenünk, és ez talán nem véletlen. Ahogy Immanuel Kant egy helyen megjegyzi: “A galamb azt hiszi, hogy a levegő ellenállása akadályozza a röpülését.” Azaz: függőségeink, az emberi léttel járó korlátaink éppen azok a lépcsőfokok, amelyek segítik fejlődésünket, sőt, ezek nélkül képtelenek volnánk továbblépni, egyről a kettőre jutni.
Fogadjuk el korlátainkat, függőségeinket, akár tetszenek ezek, akár nem. Bátran gondolhatjuk, hogy amit akadálynak érzünk, az valójában kapaszkodó, segítség abban, hogy személyes küldetéseinket beteljesíthessük.
Villányi Péter
pszichológus
3 Hozzászólás 
Nekem is van véleményem... 
én pont most ,nemrégiben gondolkodtam ezeken a dolgokon, és nagyon jól jött a cikk. elgondolkodtató…
Örülök, hogy jó ötlet volt kitenni ezt a cikket, mert nekem is nagyon tetszett. Remekül összefoglalja, hogy mennyi függőség befolyásolja az életünket! S ezeket a függőségeket sorolhatjuk a gátlásokhoz is!
Örülök ennek a cíknek, a korlátoknak tényleg értelme van. Mert nélküle nem lenne célunk, cél nélkül meg nincsen élet. Tudom mert engem is ez hajt előre a vágyam- És azt is tudom hogy a célhoz vezető út a lényeg, mert valjuk be ha az ember elér egy célt ujat tűz ki magának, és sokan nem értékelik, azt hogy mit értek el az életben! Pedig ha hálásak vagyunk az értékeinkért, akkor jobb lesz az életünk.