Megasztár gátlástalanul

Megasztár gátlástalanul

Végignéztem néhány Megasztár válogatáson készült videót a YouTube-on, s elgondolkoztam a látottakon.

Vajon mi késztet embereket arra, hogy kiálljanak a nagy nyilvánosság elé úgy, hogy egyértelműen semmi tehetségük az énekléshez? Talán nincsen önkritikájuk? Nem akad senki a környezetükben, aki megmondja nekik, hogy rémes a produkciójuk? Sőt, Némelyiküknek egész kis szurkolótábora is akad, akikről nem lehet tudni, hogy vajon annyira szeretik éneklő barátjukat, hogy ezzel elvarázsolódnak, s nem veszik észre, hogy mennyire hamisak? Vagy csak hagyják, hogy az illető “barát” kinevettesse magát?

Időnként még az is eszembe jut, hogy ez az egész csak kitaláció a televízió részéről, mint a különböző tanácsadó show-műsorok, ahol úgy hallom gyakorta alkalmaznak statisztákat. Mindent a nézettségért?

Vajon ez az ember, – mint oly sok hozzá hasonló – komolyan azt hiszi, hogy alkalmas énekesi sikerek elérésére?

Ambivalensek az érzelmeim ezzel kapcsolatban. Egyrészt csodálom azt, aki képes odaállni és megmutatni magát, úgy, ahogy van. Másrészt elképedek attól, hogy léteznek olyan emberek – mégpedig ilyen nagy számban, – akiknek semmi önkritikájuk nincsen?

Irigylésre méltóak azok az emberek, akiknek sikerül eldobniuk a gátlásaikat, s ki mernek állni a színpadra, hogy megmutassák magukat. Hiszen van közöttük jó néhány, aki tehetséges. De vajon hány olyan tehetség van még a világon, aki sohasem kerül közönség elé, mert valaki egyszer azt mondta: “te nem is tudsz énekelni”. Hogyan lett volna Elvis Presley a rock-and-roll királya, ha 1954. szeptember 25.-én a Grand Ole Opryban megfogadja Jim Denny, az Opry erőszakos menedzserének kritikáját, s visszament volna teherautó sofőrnek?

Szerencsénkre Elvis túltette magát a rossz kritikán. Sikerült átugrania a gátakat, melyet mások az útjába emeltek.

De Susan Boyle, az angol sztárkereső műsorból, aki nem túl szép, egyszerű nő, vajon miért várt 47 éves koráig, hogy kiálljon a színpadra, hogy végre megmutassa a világnak istenadta tehetségét? Talán pont attól a fogadtatástól félt, ami ebben a műsorban fogadta? Fantasztikus végignézni a műsor felvételét, ahol szinte gúnyolódva kérdezgették a bemutatkozásnál, majd amikor dalra fakadt, szinte az első másodpercek után tátva maradt mindenkinek a szája, hiszen a hölgy úgy énekel, hogy az ember szinte libabőrös lesz tőle. (Nézd meg Te is, ha még nem láttad!)

A mi megasztárosainknak sem könnyű. Sok gátlástalanságra van szükségük ahhoz, hogy kiálljanak és megmutassák amit tudnak.

Ezért én szurkolok nekik!

line
footer
Powered by WordPress | Designed by Elegant Themes